
Gazdasági és szociális kérdéseket tárgyal ma a kormány
Másodszor ülésezik a héten a kormány, ezúttal a gazdasági és szociális vonatkozású témák kerülnek a kabinet tagjai elé.
A mai kormányülésen tárgyalnak egy kölcsön jóváhagyásáról és a gyermekpénz megduplázásáról. Andrei Şerban, a Román Rádió munkatársa arról számolt be, hogy két, a gazdaságot és a vállalkozói szférát segítő intézkedéscsomag is szerepel a kormány napirendjén. Egymilliárd eurót adnának a befektetések újraindítására valamint azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyeknek nincsenek alkalmazottaik. Emellett vissza nem térítendő támogatásban részesülnének azok a kis- és középvállalkozások, amelyek digitalizálják a tevékenységüket. Sürgősségi kormányrendelettel megdupláznák a gyermekpénz összegét – 300 lejt kapnának a 2 és 18 év közötti gyerekek és 600 lejt a 0 és 2 év közötti gyerekek valamint a sérültséggel élők. Violeata Alexandru munkaügyi miniszter azonban azt hangsúlyozta, hogy ezt az emelést fokozatosan valósítanák meg.
Forrás: RRA