• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9753 RON
  • USD4.5970 RON
  • GBP5.8238 RON
  • HUF1.2807 RON
Fotó: Védelmi Minisztérium

Fontolgatják az önkéntes katonai képzés bevezetését

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés bevezetése – jelentette ki Angel Tîlvăr tárcavezető.

Az Euronewsnak nyilatkozó miniszter elmondta, hogy szükség van a hadsereg állományának bővítésére. Erre szerinte alkalmas lenne az önkéntes katonai képzés bevezetése. ‘A világ összes országát foglalkoztatja a tartalékos katonai állomány biztosítása’ – jegyezte meg.

Angel Tîlvăr emlékeztetett, hogy létezik egy törvénytervezet a néhány hónapos önkéntes katonai képzés bevezetéséről a 18 és 35 év közötti fiatalok számára, akik ezért a szolgálatért fizetést is kapnának, mint a hivatásos katonák. Beszélt arról is, hogy a korábbi 320 ezerről 75 ezerre csökkent a román hadsereg létszáma.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy Romániát nem fenyegeti háború vagy katonai támadás veszélye. Ám az ország hadseregének lépést kell tartania a szükségletekkel. ‘Tavaly 7 ezer hivatásos katona távozott a rendszerből. Ezt valamilyen módon kompenzálni kell’ – jelentette ki a védelmi miniszter.

Forrás: Agerpres


február 6, 2024