• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9710 RON
  • USD4.5892 RON
  • GBP5.7967 RON
  • HUF1.2597 RON

Folytatódnak a tárgyalások az Eurócsoportban

Késő éjszakába nyúlóan, kilenc órán át tartottak tegnap az egyeztetések a Görögországnak nyújtandó újabb mentőprogramról Brüsszelben, mégsem született döntés az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoportban.

Pár perccel éjfél után Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke úgy fogalmazott, hogy az ülést berekesztették, de ma déli 12 órától folytatják azt. Alaposan megvitatták a görög javaslatokat, a hitelesség és a bizalom kérdését, illetve költségvetési intézkedésekről is volt szó – magyarázta, hozzátéve: nagyon nehéz dolguk van, de folyik a munka. Mint ismert, Görögországnak csütörtökig kellett leadnia reformterveit, amit időben meg is tett. Az Athén által összeállított javaslatcsomag sokban hasonlít arra, amelyet június végén Görögország hitelezői állítottak össze, és amelyre a görög választók döntő többsége nemet mondott a július 5-ei népszavazáson.


július 12, 2015