Folytatódik az eltűnt tengerészek keresése
Ma reggel folytatódott az Astana vontatóhajó elsüllyedése után eltűnt tengerészek keresése; a fedélzeten tartózkodó öt személy közül kettőnek a holttestét tegnap emelték ki a vízből – közölte ma a román tengerészeti hatóság. Az ügyészség még vizsgálja a baleset körülményeit és okait.
A második személy holttestét tegnap este 7 óra körül emelték ki vízből a haditengerészet búvárai. A legénység egyik tagját röviddel az incidens után a katasztrófavédelem munkatársai kihúzták a vízből, és a mentőorvosok megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A búvárok ma folytatják a másik három tengerész keresését.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben lévő Astana vontatóhajóból.
A tárcavezető Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy két búváregység merült le 26 méter mélységig, ahol megtalálták az elsüllyedt hajótestet, amely a hajófenékkel felfelé feküdt a víz alatt, valamint az egyik személy holttestét. Az első vizsgálati adatok szerint a román Astana vontatóhajó egy hibás manőver nyomán süllyedt el tegnap reggel.


