
Felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen ma reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység. A ceremónián érdeklődők százai vettek részt. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket, majd átadják az Összetartozás emlékhelyét. A koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos programok többségét – köztük a légiparádét, a tűzijátékot, a Szent Jobb-körmenetet – nem tartják meg, de több településen is lesznek megemlékezések valamilyen formában az állami ünnepen.
„Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot” – hangoztatta a magyar köztársasági elnök az Országház előtt tartott díszünnepségen és tisztavatáson.
Áder János aláhúzta, ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal”. „Egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és – a nehézségek ellenére – miként épül ma is.” – mondta a magyar államfő.
Forrás: MTI