Felülvizsgálják az orosz vállalatokkal kötött szerződéseket
A belügyminisztérium megkezdte az orosz vállalatokkal kötött szerződések felülvizsgálatát, és közölte, hogy eleget tesz az európai szintű szankciókról hozott döntéseknek – közölte Lucian Bode.
A belügyminiszter azt mondta, a román állam gyakorlatba fogja ültetni az európai szinten meghozott szankciókat. ‘Azt hiszem, helyénvaló lenne, ha elsők között hajtanánk ezt végre, és így példát mutatnánk’ – mondta Bode. Dan Cărbunaru kormányszóvivő emlékeztetett, az EU frissítette a szankciók listáját mind a magánszemélyekkel, mind a gazdasági szereplőkkel szemben. A román kormány és az illetékes minisztériumok már megkezdték minden egyes eset kiértékelését, és az európai határozatokat Romániában is alkalmazni fogják – mondta. A kiértékelés még néhány napot tart – tette hozzá a kormányszóvivő.
A román államtól menedékjogot kérő személyek napi 20 lej értékű élelmiszeradagra, a nyári szezonban 135 lejes, a téli szezonban 200 lejes ruhapénzre jogosultak, ezen kívül napi 12 lejes támogatást kapnak személyes költségekre, például tisztálkodási cikkekre – közölte tegnap este Lucian Bode.
A belügyminiszter a romániai menedékjogot szabályozó 2006/122-es törvény módosított alkalmazási szabályait ismertette, amelyekről határozatot fogadott el a kormány. Lucian Bode elmondta, hogy a határozatban rögzített összegeket az Életminőség-kutató Intézet, illetve az Országos Statisztikai Intézet aktualizált adatai alapján állapították meg.
Forrás: Agerpres