
Felszámolták a rollerezés körüli joghézagot
A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a hazai utakon.
Az erről szóló sürgősségi rendeletet már elfogadta a kormány. A kabinet a nagyvárosi forgalomban egyre népszerűbbé váló rollerezés körüli joghézagot számolta fel. Marcel Vela belügyminiszter szerint 2016 óta már csaknem kétszáz baleset okozói, illetve szenvedő alanyai voltak az elektromos rollerrel közlekedők, akik közül 37-en súlyos, 156-an könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig életét vesztette. A kerékpárokhoz hasonlóan a rollereket is lámpával kell felszerelni és ezentúl tilos az elektromos járművekkel a járdán közlekedni.
Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni, egyébként pedig azokon az utakon közlekedhetnek, amelyeken a megengedett sebesség nem haladja meg az 50 kilométert óránként. A 16 év alatti rollerezők számára kötelező a védősisak viselete. Románia a nyolcadik európai uniós tagállam, amely szabályozza az elektromos rollerek használatát, ám az első kelet-európai térségben.
Forrás: MTI