
Felmondott az Index.hu teljes vezetése
Felmondott az Index.hu, a legolvasottabb magyarországi portál szerkesztőségének teljes vezetése (a főszerkesztő-helyettesek), valamint több mint 50 újságírója.
Szolgálati közleményében a szerkesztőség azt írta, döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.
Forrás: Kolozsvári Rádió