Fajegyeket ajánlanak a lakosságnak Gyergyószentmiklóson
Fajegyeket ajánlanak a lakosságnak Gyergyószentmiklóson, a Munkás Szent József tiszteletére épülő új templom támogatására. A fajegyek megváltásával bárki hozzájárulhat a kétszáz személy befogadására alkalmas kápolna elkészüléséhez.
Az egyházi tulajdonban lévő iskola udvarán kezdték el az építkezést, a templom terveit egy szlovén származású, Fokoláre Mozgalomhoz tartozó műépítész szerzetes készítette. Gyergyóban nem ez az első eset, hogy a lakosság ilyen módon járulhat hozzá az építkezéshez, téglajegyeket bocsátottak ki a Gyilkostói kápolna és a Szent István templom építésénél is, azonban ennek az istenházának fa az alapanyaga, ezért nyomtattak ez alkalommal Fajegyeket. Egy fajegy alapára 15 lej, de a sorszámozott fajegyek közül az első ötven darab licit alá kerül. A tél kezdetéig be szeretnék födni a kápolnát, a lakosság hozzájárulása mellett a helyi és megyei önkormányzat, valamint a vállalkozók támogatására is számítanak.
Vincze Csilla