
Ezerötszáz kötetet tartalmazó könyvadományban részesült öt alcsíki település
A Magyar Nemzetőrség Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége, illetve a Szent György és a Mártír Lovagrend közös szervezésében valósult meg a könyvadománygyűjtő akció. Czapáry-Martincsevics András vezérőrnagy a Csíkszentkirályon megtartott átadó-ünnepségen elmondta, hogy másfél éve zajlik a könyvek gyűjtése. Tavaly januárban, a magyar kultúra napján jelentették be az akciót. Arra kérték az anyaországi gyerekeket, hogy ajánljanak fel egy-egy könyvet adományként határon túli társaik számára. Másfél év alatt 35 ezer könyv gyűlt össze, ebből 1500-at adtak át Csíkszentkirályon. Az adományt a szentkirályiak megosztják négy másik településsel, Csíkszentmártonnal, Csíkszentimrével, Csíkszentgyörggyel és Kászonatízzel. Az adomány műfajilag vegyes, főleg szépirodalmi és történelmi regényekből áll, de tartalmaz szakkönyveket is.