Eugen Tomac várhatóan a nap folyamán véglegesíti a kabinet listáját
A parlamenti pártokkal folytatott összes megbeszélést követően, bemutatja Nicușor Dan elnöknek a következő időszakra vonatkozó ütemtervet- jelentette ki ma Eugen Tomac miniszterelnök-jelölt.
Hozzátette, nem lát okot arra, hogy ne kérjen bizalmi szavazást a parlamenttől. Mint fogalmazott, nyitott és eltökélt marad abban, hogy ezen az úton kell haladni tovább. Közölte, minden minisztériumra vonatkozóan vannak javaslatai, és várhatóan a nap folyamán véglegesíti a kabinet listáját. Hangsúlyozta „ésszerű és méltányos” megoldás az is, ha külső politikai pártokból is érkeznek miniszterek és államtitkárok.
Ha kétségek merülnek fel a miniszterjelöltekkel kapcsolatban, készen áll tárgyalni a pártokkal és olyan miniszterjelölteket nevesíteni, akiket mindenki elfogad – nyilatkozta ma Eugen Tomac kormányfőjelölt.
A politikus a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának képviselőivel tárgyalt ma, beszámolója szerint velük is ismertette célkitűzéseit és miniszterjelöltjeinek listáját. Hangsúlyozta, amint lezárulnak az egyeztetések a parlamenti pártokkal, ismerteti az államfővel a tárgyalások következtetéseit és a tervezett lépéseit, majd bizalmi szavazást kér a parlamentben a kormányprogramról és a miniszterek listájáról.


