
Épül az Iszlám Állam elleni koalíció
Három új ország, Nigéria, Tunézia és Malajzia csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése érdekében összefogott nemzetközi koalícióhoz – jelentette be tegnap Barack Obama elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából az Iszlám Állam és az erőszakos szélsőségesség elleni fellépésről megrendezett csúcstalálkozón. A tanácskozáson részt vett Klaus Johannis államfő is.
Az amerikai elnök a fórumon arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam legyőzése időbe telik majd, de a militánsok végül veszíteni fognak, mert semmit nem kínálnak a halálon és a pusztuláson kívül. Az amerikai elnök felhívta a figyelmet, hogy önmagában kevés csak katonai vereséget mérni a terrorszervezetre, azt ugyanis ideológiai téren is semmissé kell tenni, az általa fenyegetett területeken pedig növelni kell a gazdasági lehetőségeket és ki kell terjeszteni a politikai jogokat.
MTI