
Emilia Șercan szerint állami lejárató kampány zajlik ellene
Nicolae Ciucă miniszterelnök felszólította az illetékes hatóságokat, hogy minden, az újságírók megfélemlítésére irányuló kísérletet vizsgáljanak ki és a vétkeseket vonják felelősségre – közölte ma a kormányszóvivő. Dan Cărbunaru rámutatott: a román kormány támogatja a sajtószabadságot.
Tegnap a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke, Cătălin Drulă felszólította a kormányfőt, ne akadályoztassa a doktori dolgozatával kapcsolatos plágiumvádak kivizsgálását. Az ügyvivő elnök azt követően foglalt állást az ügyben, hogy Emilia Şercan újságíró egy Facebook-bejegyzésben azt írta, az állami szervek lejárató kampányt és megfélemlítési akciót indítottak ellene, miután január 18-án leleplezte, hogy a miniszterelnök plagizált a doktori dolgozata megírásakor.
Az újságíró állítása szerint a rendőrség kiszivárogtatott bizonyítékokat, amelyeket ő maga adott át nekik, amikor feljelentést tett egy őt ért fenyegetés ügyében, és amelyeket később kompromittáló anyagként próbálták meg felhasználni ellene. A bizonyítékok kiszivárogtatását február 18-án jelentette, de azóta sem hallgatták még ki az ügyben, és csaknem három hétig a feljelentése nyomán nyitott bűnvádi dosszié számát sem közölték vele.
A belügyminisztérium elítél minden, a sajtó megfélemlítésére irányuló cselekedetet és támogatja a sajtószabadságot – szögezi le a szaktárca mai közleményében.
A belügyminisztérium az Emilia Şercan újságírónőt ért fenyegetésekkel kapcsolatos ügyben adott ki közleményt, aki egy Facebook-bejegyzésben azt írta: az állami szervek lejárató kampányt és megfélemlítési akciót indítottak ellene, miután január 18-án leleplezte, hogy a miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor. Az újságíró állítása szerint a rendőrség kiszivárogtatott bizonyítékokat, amelyeket ő maga adott át nekik, amikor feljelentést tett egy őt ért fenyegetés ügyében, és amelyeket később kompromittáló anyagként próbálták meg felhasználni ellene. A bizonyítékok kiszivárogtatását február 18-án jelentette, de azóta sem hallgatták még ki az ügyben, és csaknem három hétig a feljelentése nyomán nyitott bűnvádi dosszié számát sem közölték vele. A belügyminisztérium erre úgy reagált, hogy a rendőrségi nyomozók az ügyész irányítása alatt dolgoznak, a belügyminisztériumnak nincs beleszólása a rendőrségi nyomozók által lefolytatott büntetőjogi kivizsgálásokba.
A képviselőház emberjogi bizottsága elé várják Emilia Şercan újságírónőt, az országos rendőrség parancsnokát és a katonai hírszerzés (DGIA) vezetőjét – jelentette be kedden Violeta Alexandru független képviselő a Facebookon.
Ha hagyjuk telni az időt anélkül, hogy fény derülne arra, mi történik Emilia Şercannal, az ügyre a hallgatás leple fog borulni. Pont ezt akarják azok, akik a jelek szerint egy újságíró megfélemlítésén vagy éppen tönkretételén fáradoznak – írta Violeta Alexandru, aki a Ludovic Orban által alapított Jobboldal Ereje parlamenti képviselőivel közösen indítványozta, hogy az emberjogi bizottság elé hívják az érintetteket, azaz Emilia Şercant, valamint a rendőrség parancsnokát és a katonai hírszerzés parancsnokát.
Forrás: Agerpres