
Előzetes letartóztatásban marad Boné Ferenc
Harminc napos előzetes letartóztatásban marad Boné Ferenc, akit a marosvásárhelyi Molnár Beáta meggyilkolásával vádolnak – tájékoztat a Maszol.
A Kolozs Megyei Ügyészség sajtóosztálya ma közölte, hogy az előzetes letartóztatás július 25-ig érvényes. A meghosszabbításról szóló végzést június 22-én hozta meg a vádhatóság. A férfit május 25-én este fogták el lakossági bejelentés nyomán, Nagyváradon, egy használaton kívüli tehervagonban. Az ügyészek ki is hallgatták a 43 éves aradi származású, volt egyetemi tanárt, aki beismerte tettét, ami után vád alá helyezték, és előzetes letartóztatásba került.
A nyomozók szerint Molnár Beáta, május 21-én egy Kolozs megyei hegyi falvakat is érintő autós túrára ment, útközben a vádlott fizikailag bántalmazta és megfojtotta, majd a holttestet az autó csomagtartójába tette és később elrejtette egy bozótos területen a Kolozsvár és Nagyvárad közötti országút mentén, Nagybáród község területén, egy használatlanul álló benzinkút közelében.
Forrás: Maszol