• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Előre hozott elnökválasztást jelentett be ma Viktor Janukovics

Előre hozott elnökválasztást jelentett be ma Viktor Janukovics ukrán elnök. Az államfő beleegyezett az alkotmányreformba és egy nemzeti egységkormány megalakításába.

A nyilatkozat az államfő internetes oldalán olvasható. Ebben Janukovics utal az elmúlt “tragikus napokra”, amelyekben az ország súlyos veszteségeket szenvedett, a barikád mindkét oldalán emberek haltak meg. Az államfő ebben a helyzetben – mint írja – kötelességének érzi kijelenteni, hogy semmi sem fontosabb az emberi életnél, vissza kell állítani a békét Ukrajnában. Azt írja, előre hozott elnökválasztást kezdeményez, és kezdeményezi a visszatérést a 2004-es alkotmányhoz, amely csökkentené az elnöki hatalmat a kormány és a parlament javára. A nyilatkozat szerint Janukovics nemzeti egységkormány létrehozását is kilátásba helyezi.

Az ukrán ellenzék azt javasolta ma, hogy a parlament a nap folyamán fogadjon el olyan törvényt, amely felmentené a kormányellenes tüntetés résztvevőit a büntetőjogi felelősség alól és előirányozná Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök szabadlábra helyezését – közölte a parlamentben felszólalva Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko nevével fémjelzett Haza párt frakcióvezetője.
Röviddel a Jacenyuk javaslatáról szóló hírügynökségi jelentés előtt arról tudósított az ukrán média, hogy megkezdődött, de a képviselők veszekedése és dulakodása miatt rövid időre megszakadt az ülés.

Kiürültek a boltok polcai és a készpénz-automaták az ukrán fővárosban tegnap estére, miután a fokozódó erőszak miatt az emberek a legrosszabbtól tartva igyekeztek minél nagyobb élelmiszer- és készpénzkészletet felhalmozni.
A napokban Kijev központjában számos üzlet, étterem és bank nem nyitott ki, miközben a Majdan néven emlegetett Függetlenség téren véres összecsapások zajlottak a rendőrség és a Viktor Janukovics elnök távozását követelők között. Tévéfelvételek és más jelentések szerint a biztonsági erők mesterlövészei a háztetőkről tüzeltek a tüntetőkre tegnap a Majdan környékén, orvosok pedig arról számoltak be, hogy a halálos áldozatok döntő többségével egyetlen célzott lövés végzett.
MTI/DIGI24

 


február 21, 2014