
Elmarad a Trump-Putyin találkozó
Donald Trump amerikai elnök szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Rosznyeft és a Lukoil ellen.
Az intézkedést Trump azzal indokolta, hogy Moszkva továbbra sem mutat valódi elköteleződést a béke iránt. A szankciók az orosz olajexport mintegy felét érintik, és az első komoly lépést jelentik Oroszország ellen Trump hivatalba lépése óta. A döntés meglepő, hiszen az amerikai elnök korábban alacsony üzemanyagárakat sürgetett, az orosz olajpiac korlátozása viszont éppen ennek ellentmond.
A lépés után az olaj világpiaci ára több mint három százalékkal emelkedett. Trump egyúttal lemondta a Vlagyimir Putyinnal tervezett budapesti csúcstalálkozót is, mondván: most nem megfelelő az idő a tárgyalásra. Az új amerikai szankciók egy héttel követik a hasonló brit intézkedéseket, miközben az Európai Unió is újabb korlátozásokat vezetett be az orosz csepfolyósított földgáz ellen.
A téma kapcsán Pap István Szilárd politológust Biró Sándor kérdezte.