
Elkezdődhet a bűnvádi eljárás Florian Bodog egykori egészségügyi miniszter ellen
Elkezdődhet a bűnvádi eljárás Florian Bodog egykori egészségügyi miniszter ellen, a szenátus ma megvonta a politikus mentelmi jogát.
A felsőházban 98-an támogatták, 24-en ellenezték a korrupcióellenes ügyészek kérését, hogy a törvényszék elé citálják a jelenleg szenátorként tevékenykedő Bodogot. Egy szenátor tartózkodott. A voksolást megelőzően az egykori egészségügyi miniszter azt mondta: nincs rejtegetnivalója, bízik a hazai igazságszolgáltatásban. Mint már beszámoltunk róla, a volt tárcavezető ellen hivatali visszaélés, közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítás és hivatalos okiratok meghamisítása miatt vizsgálódna a DNA. A vádhatóság szerint Florian Bodog egészségügyi miniszterként közbenjárt annak érdekében, hogy személyi tanácsadója egy éven át megkapja a tisztsége után járó fizetést, noha nem jelent meg a munkahelyén, és nem látta el a szerződésébe foglalt feladatokat.
Forrás: RRA