• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9737 RON
  • USD4.6664 RON
  • GBP5.8274 RON
  • HUF1.2631 RON
Fotó: Vargyasi Levente

Elindult Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön

Közel 60 sepsiszentgyörgyi kisdiák csatlakozott az önkormányzat által hétfőtől elindított Lábbusz programhoz, amely által felnőtt önkéntesek kíséretében sétáltak az iskolába.

Székely Kincső a Lábbusz programfelelőse szerint a gyűjtőpontoknál a gyerekek szüleik kíséretében várakoztak és ahogyan haladtak a városközpont irányába egyre többen csatlakoztak. A három Lábbusz „járaton” így közel 60 kisdiák sétált el az iskolába. Volt kisgyerek, akit szüleinek kicsit ösztönöznie kellett, de volt aki verset mondott, míg mások örvendtek, hogy ismerősökkel találkoztak, de a járat végére mindannyian összeismerkedtek, az iskola előtt minden résztvevő egy mosolygós kitűzőt kapott az önkéntesektől.

A helyi tanácstag szerint a szülők és gyerekek részéről is pozitív volt a fogadtatása a Lábbusz programnak, amelyet egyelőre három iskolába – a Székely Mikó Kollégiumba, a Mikes Kelemen Líceumba és a Mihai Viteazul főgimnáziumba – indították, ám a szülők és gyerekek igénylik, hogy a többi sepsiszentgyörgyi iskola irányába is indítsanak „járatokat”. Székely Kincső szerint a programot hamarosan kiterjesztik a többi iskolára is, illetve különböző szórakoztató elemekkel egészítik ki az iskolába sétálást, illetve bevezetik, hogy díjazzák azokat a diákokat, akik több napon át részt vesz a Lábbusz programba és reggelente sétálva megy iskolába.

Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt



május 18, 2021