• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON
Fotó: metrocluj.ro

Elfogadták a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát

A kolozsvári önkormányzati testület tegnapi rendkívüli ülésén elfogadta a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát. A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és 2 milliárd 53 millió euróba kerül – közölte a polgármesteri hivatal.

A metróvonal a tervek szerint Kolozsvár és a várossal összeépült Szászfenes közigazgatási területén halad majd, és a főteret is érintve kelet-nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő Szászfenes területén 6,3 kilométeren halad. A vonalon 19 megálló épül. Ezek között másfél percenként járnának a három vagonos szerelvények, amelyek óránként maximálisan 21 600 személyt képesek elszállítani. A tanulmány szerint a metróépítés 128 hónap alatt valósulhat meg. Ebből az előzetes tervezésre szánt 18 hónap már le is telt. Az elképzelés szerint jövő év végéig kellene lebonyolítani a kivitelezők kiválasztását, és ez után kezdődhetne a tényleges metróépítés, amelyre nyolc évet szánnak. A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaikból finanszírozzák.

Forrás: MTI


november 23, 2021