• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6687 RON
  • GBP5.8125 RON
  • HUF1.2610 RON

Egyelőre ábránd marad az autonómia

Jogerős ítéletben érvénytelenítette a Marosvásárhelyi Táblabíróság a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát – közölte a Mediafax hírügynökség.

A táblabíróság arra hivatkozott az ítélet indoklásában, hogy a csíkszeredai városi tanács túllépte a hatáskörét, amikor olyan döntést hozott, amely 153 település területi közigazgatási hovatartozására vonatkozik. A bíróság arra is hivatkozott, hogy az Európai Bizottság is elutasította két olyan európai polgári kezdeményezés bejegyzését, amelyek „etnikai alapú régiók létrehozására vonatkoztak”. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére eddig 54 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.



július 3, 2015