
Egy lépéssel közelebb az óriásmecset építéséhez
A bukaresti első kerületi polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt a fővárosban tervezett óriásmecset megépítésére.
Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az engedélyeztetési folyamatban ez volt az első lépés. Kifejtették, a bukaresti főpolgármesteri hivatal főépítészének is engedélyt kell még kibocsátania, aki javaslatot tesz az úgynevezett zonális városrendezési terv módosítására, amit a bukaresti fővárosi önkormányzatnak kell elfogadnia. Az építtető ezt követően kérheti a kerületi polgármesteri hivataltól az építkezési engedély kibocsátását. A kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki. A mecset építése erősen megosztja a romániai társadalmat, tüntetést is szerveztek a projekt ellen.