
Törékeny a gázai tűzszünet
A Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást – jelentette be Donald Trump. Az amerikai elnök arra is figyelmeztette a Hamászt, hogy hagyjon fel a nyilvános kivégzésekkel, miközben a mozgalom igyekszik visszaállítani hatalmát a területen.
A Hamász főtárgyalója, Hálil al-Hajja ma reggel egy egyiptomi csatornának azt nyilatkozta, hogy a szervezet továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás mellett. “Nagy nehézségekbe ütköznek a holttestek kiemelésében, de elszántak és keményen dolgoznak, hogy ezt elérjék” – mondta.
Izrael vasárnap csapásokat mért Gázára, állítása szerint a Hamász támadásaira válaszul, amely azonban tagadta ezeket a vádakat. A Hamász fennhatósága alatt működő gázai polgári védelmi szolgálat szerint legalább 45 palesztin halt meg a bombázásokban, és további négyen vesztették életüket tegnap az izraeli tűzben Gáza városától keletre.
Az Európai Unió továbbra is a kétállami megoldást – Izrael és Palesztina békés együttélését – támogatja, és kész részt venni a Gázai övezet újjáépítésében – jelentette ki kedden az Európai Parlamentben az EU Földközi-tengeri ügyekért felelős biztosa, az Izrael és a Hamász közötti konfliktusról szóló vitában.
A biztos hangsúlyozta: az Unió azonnal és széles körben képes humanitárius segélyt nyújtani Gázának. Emellett biztosíthatja a palesztin betegek európai orvosi evakuálását a polgári védelmi mechanizmuson keresztül, valamint finanszírozhatja és szakmai tapasztalattal támogathatja a fegyveresek leszerelését, demobilizálását és civil társadalomba való visszailleszkedését. A biztos megerősítette, hogy az EU határozottan kitart a kétállami megoldás mellett, amely szerinte a béke megteremtésének legjobb útja a Közel-Keleten.
Forrás: MTI/RRA