
Dana Gîrbovant javasolják a szociáldemokraták igazságügyi miniszternek.
Az igazságügyi törvények és a büntetőjog módosítását támogató Dana Gîrbovant javasolja a Szociáldemokrata Párt igazságügyi miniszternek. Dana Gîrbovan nevesítéséről a nagyobbik kormánypárt végrehajtó bizottsága döntött tegnap délután Viorica Dăncilă kormányfő javaslatára. A kolozsvári bírónő a Bírák Országos Egyesületének alapítója.
Az ellenzéki sajtó emlékeztet, hogy a kolozsvári bírónő az elmúlt években messzemenően támogatta az igazságügyi törvények és a büntetőjog sokat vitatott módosításait. A bírák és ügyészek szakmai szervezetei közül az ő egyesülete volt az egyetlen, amelyik részt vett a módosításokat kidolgozó parlamenti bizottság munkájában. Korábbi sajtóhírek szerint Liviu Dragnea volt szociáldemokrata elnök őt akarta igazságügyi miniszternek a 13-as rendelet elfogadása után tisztségéből távozó Florin Iordache helyett. Dana Gîrbovan a nevesítéséről tegnap azt nyilatkozta: elvállalja a jelölést, de csak akkor, ha az államfő egyetért a jelöléséről. A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Dan Barna tegnap arra kérte Klaus Johannis államfőt ne írja alá a bírónő kinevezését.
Forrás: Hotnews