Csoma Botond szerint Nicușor Dan hibázott a medvevadászati kvóták ügyében
Csoma Botond szerint hibásan döntött Nicușor Dan államfő, amikor az Alkotmánybíróságon megtámadta a medvevadászati kvóták megduplázását célzó törvénytervezetet.
Az RMDSZ frakcióvezetője Facebook bejegyzésében úgy fogalmazott: a genetikai populációfelmérések alapján Romániában 10–12 ezer medve él, ami jóval meghaladja azt a szintet, amelyet az ország élőhelyei el tudnak tartani, és az utóbbi években egyre több emberéletet követelnek a támadások.
Mint írta, egyetért azzal, hogy a vadászaton kívül más intézkedésekre is szükség van az ember és a medve közötti együttélés szempontjából. Nicușor Dan államfő ugyanakkor úgy véli, a javasolt kvóta aránytalan lehet, és akár uniós szabályokat is sérthet. Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy bár a jogszabály tiltja a két év alatti bocsokat nevelő anyamedvék kilövését, ennek megszegése esetén nem ír elő szankciókat, és ezzel a törvény már nem minősül kötelező jogi normának, hanem pusztán erkölcsi ajánlássá válik. A kérdésben az alkotmánybíróság mondja ki a végső szót.


