Csökkentik a személyi jellegű kiadásokat a központi közigazgatásban
Az alapbérek érintése nélkül 10 százalékkal csökkennek a tavalyi szinthez képest ebben az évben a személyi jellegű kiadások a központi közigazgatásban.
Ez derül ki fejlesztési minisztérium honlapján közzétett törvénytervezetből, amely kitér arra is, hogy az előírás nem érinti a közoktatási intézményeket. A 10 százalékos kiadáscsökkentést a minisztériumoknál és alárendelt intézményeiknél kell végrehajtani; az egyes szervezeti egységeknél eltérő mértékű csökkentés is megengedett, ha intézményi szinten 10 százalékos a megtakarítás.
A tervezet szerint a személyi jellegű kiadások mérséklése több módszerrel is megvalósítható, például az álláshelyek számának csökkentésével, jogszerű elbocsátásokkal, egyes bérpótlékok lefaragásával vagy más, törvényes költségcsökkentő intézkedésekkel. A tervezet előírja azt is, hogy megtakarítások módozatairól kötelező egyeztetni a szakszervezetekkel vagy a munkavállalók képviselőivel.


