Csíksomlyó térségében terjeszkedik tovább Csíkszereda
Két új övezeti rendezési tervet hagyott jóvá mai soron kívüli ülésén Csíkszereda önkormányzata.
A csíksomlyói Barátok kertje és Fűzhát területeken elsősorban lakóövezeteket alakítanak ki, emellett elfogadták négy utca – a Búza, a Levendula, a Pünkösd és a Lovarda utca – felújításának megvalósíthatósági tanulmányát és költségvetését is. A városháza közlése szerint a két rendezési terv kidolgozását az Országos Helyreállítási Terv csaknem 400 ezer lejjel támogatta.
A fejlesztések célja az új utcahálózat kijelölése, valamint a területek újraparcellázásának lehetővé tétele. A Barátok kertje esetében kiemelt figyelmet fordítottak a csíksomlyói kegytemplom környezetének és a műemlékvédelmi övezet városképének megóvására.
A két övezetben főként családi házak és társasházak épülhetnek, a szolgáltatási területeken pedig többszintes épületek is helyet kaphatnak.
A fejlesztési területeken összesen több mint 400 telek található. Bors Béla alpolgármester szerint a most elfogadott tervek hosszú távon meghatározzák a város fejlődésének irányát, és különösen a fiatal családok számára teremtenek új lehetőségeket.
A testület emellett jóváhagyta a Búza, a Levendula, a Pünkösd és a Lovarda utca korszerűsítésének dokumentációját is.
A Búza és a Levendula utcában a munkálatok rövidesen megkezdődnek: csapadékvíz-elvezető rendszert építenek ki, a Búza utcában pedig az ivóvízhálózatot is felújítják, valamint tűzcsapokat szerelnek fel az aszfaltozás előtt. A négy utca felújításának összértéke 3,8 millió lej, amelyből 3 millió lejt az Anghel Saligny kormányprogram finanszíroz. A Búza és a Levendula utca felújítását a csíkszeredai ING Service Kft. végzi.

