• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON

Budapesten egyeztetett Claudiu Năsui és Szijjártó Péter

A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután hivatalában fogadta Claudiu Năsuit, Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.

Szijjártó Péter szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg. Magyarország számára ez abban nyilvánul meg, hogy Románia a 4. legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a 6. legfontosabb célország. A kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 8 milliárd eurót – tette hozzá. A sajtótájékoztatón aláírták a Mátészalka-Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló megállapodást, amely a 3. autópálya-összeköttetés lesz a két ország között. Az új szakasz 2024-ben nyílik meg.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy az időszakosan működő 10 határátkelőhely közül az eleki, valamint a dombegyházi állandó átkelést fog biztosítani. Még az idén megjelenik a kiírás a Budapest-Bukarest vasútvonal utolsó magyarországi szakaszán a második vágány kiépítésére. Lezárult az a tender is, amely lehetővé teszi a Fekete-tenger alól kitermelt gáz eljuttatását Magyarországra – mondta a tárcavezető. A rendezvényen aláírták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Román Kereskedelmi és Iparkamara fogalmazott meg a román-magyar vegyeskamara létrehozásáról.

A ma kötött megállapodások biztosítani fogják a gazdasági kapcsolatok bővítését, amely mindkét fél számára tartogat kihasználható lehetőségeket – mondta  Claudiu Năsui a magyar külügyminiszterrel való találkozó után.

A román miniszter üdvözölte a magyar beruházásokat, és hozzátette, hogy a román cégek magyarországi beruházásai is jelentős bővülés előtt állnak. A kapcsolatok fejlesztését indokolja az is, hogy a járvány felértékelte a minél rövidebb ellátási láncokat, ami megköveteli a közvetlen együttműködések erősítését a szomszédos államok között – hangsúlyozta Claudiu Năsui.

Forrás: MTI


április 9, 2021