Bolojan szerint augusztusban újabb rendkívüli parlamenti ülésszakra lesz szükség
Augusztus elején újabb rendkívüli parlamenti ülésszakra lesz szükség a bértörvény tervezetének megvitatására – jelentette ki tegnap Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Ezt azzal indokolta, hogy a közalkalmazotti bértörvény tervezete még nem készült el. A kormányfő szerint a tárgyalások ma is folytatódnak, de becslése szerint kevéssé valószínű, hogy a jogszabályjavaslatot már a jövő héten megvitassa a parlament. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az egyeztetések két-három napon belül lezárhatók, így a törvényt augusztus első hetében, egy újabb rendkívüli ülésszakban vitathatja meg a parlament.
A közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna- jelentette ki tegnap Ilie Bolojan ideiglenes kormányfő.
Hangsúlyozta, hogy a törvény hatályba lépése után azoknak a közalkalmazottaknak a fizetése sem csökken, akiknek a jogszabály szerint csökkennie kellene, mert a bérkülönbözetet kompenzálja az állam. Ugyanakkor a tervezet jelenlegi formájában a fizetések kétharmada nőne, egyharmada pedig stagnálna addig, amíg az alacsonyabb bérek felzárkóznak – magyarázta.
Ilie Bolojan szerint a jogszabályjavaslat célja a béregyenlőtlenségek mérséklése és egy méltányosabb rendszer kialakítása. Kifejtette, hogy számos közalkalmazott bére stagnál, miközben mások különböző pótlékok és mechanizmusok révén jóval magasabb fizetést kapnak, ami feszültségeket okoz a közszférában és a magánszektorban is. A kormányfő szerint idén a becsült közalkalmazotti béralap 166 milliárd lej, vagyis a GDP 8,1 tized százaléka.


