Közsös bizalmatlansági indítványt terjeszt be a PSD és az AUR
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, a két párt vezetősége több rendbéli tárgyalás nyomán őt és Petrișor Peiut, az AUR-os szenátusi frakcióvezetőjét bízta meg a közös bizalmatlansági indítvány technikai részleteivel. Emlékeztetett, hogy a PSD országos politikai vezetősége hétfőn 14 órakor ül össze, hogy meghozza a végső döntést az ügyben.
A ‘felelőtlenség csúcsának’ tartja Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség a kormány megbuktatásáról döntött.
A politikus egy Facebook-bejegyzésében emlékeztetett a két párt vezetőinek eddigi nyilatkozataira, miszerint eddig nem egyeztettek egy esetleges közös kormányzásról. Úgy vélekedett, hogy aki parlamenti többséget hoz létre egy kormány megbuktatására, annak kötelessége új kormányt is alakítani a helyére. Ezek után a PNL nem lép többé koalícióra a PSD-vel – írta Ciucu.
A Románok Egyesüléséért Szövetség és a Szociáldemokrata Párt közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.
Az AUR elnöke szerint a Béke – Románia az első parlamenti frakció törvényhozói is támogatják a kezdeményezést. Ha összegyűl a 233 aláírás, már kedden benyújthatják a dokumentumot, a szavazásra pedig május 5-én kerülhet sor. Simion hozzátette: ha két bizalmatlansági indítványt nyújtanának be, és mindegyik párt a sajátját támogatná, nem tudnák megbuktatni a jelenlegi kabinetet.
Az ellenzéki párt elnöke ismét hangsúlyozta, hogy alakulata előre hozott választásokat szeretne, mert meggyőződésük, hogy másképp alakulna a parlament összetétele. Kérdésre válaszolva azt is leszögezte, hogy az AUR vállalná a közös kormányzást a PSD-vel.
Simion ugyanakkor felszólította Nicușor Dan államfőt, hogy tisztelje az AUR-t és a szavazóit. Ezt annak kapcsán jegyezte meg, hogy az államfő korábban több alkalommal is kijelentette, nem fog olyan kormányt támogatni, amelyiknek a Románok Egyesüléséért Szövetség is tagja. Egy bizalmatlansági indítvány benyújtásához 116 képviselő és szenátor aláírására van szükség, a dokumentum parlamenti elfogadásához pedig 233 szavazat szükséges.



