Benyújtotta nyugdíjazási kérelmét a Lia hívott mondatáról elhíresült bírónő
Benyújtotta nyugdíjazási kérelmét a ‘Lia hívott’ mondatáról elhíresült Ionela Tudor bírónő.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti. A bírónő nyugdíjazási kérelmét február 5-i ülésén tárgyalja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
Ionela Tudor 1998 és 2004 között ügyvédként tevékenykedett, majd a fetești-i és a sloboziai bíróságon, később a Călărași, a Ialomița megyei és a bukaresti törvényszéken dolgozott bíróként, mielőtt 2023-ban a fővárosi ítélőtáblához került.

Az ő nevéhez fűződik a Nicolae Ciucă plágiumügyében hozott egyik döntés, amellyel felfüggesztette a volt miniszterelnök doktori dolgozatának vizsgálatát, egyebek mellett a kormányzati stabilitás szükségességére hivatkozva. Tavaly december 11-én a bukaresti ítélőtábla vezetősége – Liana Arsenie elnök, valamint Ionela Tudor és Domnica Adomniței alelnökök – sajtótájékoztató keretében reagált a Recorder korábban megjelent tényfeltáró anyagában elhangzott vádakra.
Miközben Lia Arsenie próbált válaszolni egy újságírói kérdésre, a mellette ülő Ionela Tudor rápillantott a telefonjára, majd közelebb hajolt hozzá és azt mondta: Hívott… Hívott Lia, megyek beszélek vele. Ezzel elhagyta a helyét, majd amikor rövid idő múlva visszatért, megmutatta Arseniének a mobilja képernyőjét, felolvasva az ott álló üzenetet: Kizárt…, kizárt, hogy Predoiu közbelépett. Nem sugallta. Többek szerint ez a jelenet is megerősítette a korábban a médiában is több ízben elhangzott állítást, miszerint a rendszer több bírája a legfelsőbb bíróság elnöke, Lia Savonea utasításait követi.


