Befejezték a brassói Tanácsház felújítását
A Brassó jelképeként is ismert Tanácsházat a nyár végén kezdték el újítani. A Megyei Tanács által folyósított pénzösszegből sikerült a cserepeket megújítani, az épület külső részét kijavítani és teljes egészében lemeszelni.
Az 1420-ban épült műemléket legutóbb 12 évvel ezelőtt tatarozták. A Megyei Tanács egy másik műemlék épület felújításának finanszírozását is felvállalta. Hamarosan a Kovácsok bástyájánál kezdik el a munkálatokat. Az épület ugyan a Belügyinisztérium tulajdonában van, de pénz hiányában a munkálatok kifizetését nem tudja a szaktárca felvállalni, ezért elfogadták a Megyei Tanács által felajánlott segítséget. A Kovácsok bástyájában található az Állami Levéltár intézménye. Ugyancsak a Megyei Tanács támogatja a földvári vár felújítását is. A lepusztult állapotban levő műemlék alapos felújítását 2013 márciusában kezdték el és 2016-ban tervezik a munkálatok befejezését. Az építők az olaszországi Dolomitokból származó követ használnak a várfalak megerősítéséhez, a gyilokjárót pedig az eredetihez hasonlóan fenyőfából készítik majd el.
Petki Judit.