Befejeződött a jelöltállítás folyamata az RMDSZ Maros megyei szervezeteiben
A Szövetség célja növelni a 412 helyitanácsosi mandátumot, illetve 42 polgármesterjelölttel indul és 2 független jelöltet támogat a június 9-ei önkormányzati választásokon.
Tudva, hogy az idei év nagy kihívás elé állítja az erdélyi és a Maros megyei magyarságot, az RMDSZ idén is tapasztalt, rátermett, erős jelölteket indít mind a polgármesteri székekért, mind pedig a tanácsosi listákon – írják közleményükben. A Szövetség célja, hogy jelöltjei révén folytassa a fejlesztéseket, megvédje közösségeinket, és hogy ne engedje, hogy mások döntsenek jövőnkről.
„Maros megyében harcolnunk kell, hogy megmaradjon a béke és a nehezen kialakított egyensúly. Ehhez nekünk, magyaroknak erősnek és egységesnek kell lennünk.” – fogalmazott Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei elnöke.
Novák Levente ügyvezető elnök a veszélyekre hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a választások összevonása nagy választási részvételt eredményezhet a románok körében. „Csak úgy tudjuk megvédeni eddigi eredményeinket, közösségünk jogait és a magyar érdeket, ha minden magyar ember elmegy szavazni” – hangsúlyozta Novák.