
Becsukta a pápa a Szent Péter-bazilika szent kapuját
Ünnepélyesen becsukta ma a Szent Péter-bazilika szent kapuját Ferenc pápa, ezzel véget ért az irgalmasság szent éve.
Ez a harmincadik szentév a római katolikus egyház történetében és hivatalos kihirdetését még egy 2015. április 11-én kiadott, Az irgalmasság arca pápai bulla előzte meg.
Ferenc pápa megválasztásának második évfordulóján jelentette be, hogy rendkívüli szentév megtartását tervezi. Rendes szentévet minden 25. vagy 50. évben tartanak, míg rendkívüli szentévet a pápa különleges alkalomból hirdethet meg. Az egyházfő azért szentelte a jubileumi évet az irgalmasságnak, mert mint mondta, az „egyháznak a korszakos változásokkal terhelt időszakban feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jeleit”.
Ferenc pápa a katolikus egyház több mint hétszáz éves hagyományát törte meg azzal, hogy nemcsak a római nagy bazilikák szent kapui nyíltak meg a szentév során, de a helyi egyházakban is lehetőség nyílt a szent kapukon való átlépésre.