
Agyhártyagyulladást hurcolhattak szét a cserkészek
Bakteriális agyhártyagyulladást diagnosztizáltak az idén Japánban megrendezett Cserkész Világtalálkozó több résztvevőjénél – közölték tegnap a svéd egészségügyi hatóságok. A rendezvény svéd résztvevői közül egy nagy valószínűséggel fertőzött, két másik esetében pedig még nem zárható ki a gyanú. A tájékoztatás szerint Skóciából három megbetegedést jelentettek. A szervezők becslései szerint több mint 30 ezren vettek részt a július 28. és augusztus 8. között zajló Cserkész Világtalálkozón a japán Honsú szigetén fekvő Kirara-hamában. A svéd egészségügyi hatóságok arra szólították fel a távol-keleti szigetországból hazatérő cserkészeket, hogy elővigyázatosságból akkor is forduljanak orvoshoz, ha nem érzik magukat betegnek. A meningitisz az agyvelőt és a gerincvelőt borító hártyás burok gyulladását okozza, és elsősorban a gyermekekre és fiatal felnőttekre jelent veszélyt.
MTI