• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9757 RON
  • USD4.6253 RON
  • GBP5.7992 RON
  • HUF1.2777 RON

Az új adórendszer miatt tömeges csődtől tart Edler András

Az új adórendszer miatt tömeges csődtől tart a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Édler András elmondta: a kormányhoz és a pénzügyminiszterhez fordulnak az adótörvénykönyv módosításai miatt. Édler András szerint közölte: ma tartják a kereskedelmi kamarák vezetőinek informális gyűlését, ahol felveti a problémát, hogy adóügyben alakítsanak ki egységes álláspontot.

A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint, nagy érvágás lesz a kiscégeknek a módosítás, amely szerint az évi 65 ezer euró alatti forgalom esetén 3 százalékos forgalmi adót fizetésére kötelezik őket. „A kiskereskedők 5-10 százalékos árréssel dolgoznak, tehát 100 lej forgalom után 5-10 lej a nyereségük, ebből ezentúl 3 lejt be kell fizessenek az államkasszába, pedig más költségeik is vannak”, ecsetelte a háromszéki kamara elnöke. A módosítás kevésbé érinti a szolgáltatókat, ők eddig is ezt az adót fizették, mert kisebbek a kiadásaik. Édler András bírálta a mezőgazdaságra és a fakitermelésre kivetett adót is, mert szerinte nem korrekt a kormány álláspontja, hogy ezekből nem oszt vissza semmit az önkormányzatoknak.
Kovács Zsolt

 


január 30, 2013