Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015
Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 – jelentett be Ferenc pápa.
“Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik felébreszthetik a világot” – mondta az egyházfő a szerzetesekről. Hozzátette: Isten azt kéri az egyház tagjaitól, hogy hagyják el a fészküket, és küldetésükkel jussanak el a világ legszélső határaira. Vatikáni statisztikák szerint 2010-ben az egész világon csaknem 722 ezer volt a szerzetes nővérek száma, majdnem hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A szerzetesek száma megközelítette az 55 ezret, ami négyszázzal volt több 2009-hez képest. Az idei hit éve lezárásaként Ferenc pápa – aki maga is a szerzetesrendet alapító Szent Ferencről választotta nevét – a római Aventinus-dombon a külvilágtól elzártan élő kamalduli szerzetesnőkhöz látogatott el.
MTI