
Az USR vállalja a kormányzást
Az USR vállalja a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne – fejtette ki Elena Lasconi, az alakulat elnöke.
Elena Lasconi nyilatkozatának előzménye, hogy Marcel Ciolacu kormányfő, a szociáldemokraták elnöke bejelentette, hogy pártja kivonul a koalíciós tárgyalásokról. Az USR elnöke szeretné, ha Marcel Ciolacu és a PSD pontos számokkal állna elő az ország költségvetésének helyzetéről, és vállalná a sürgősségi kormányrendeletet, amely adóügyileg lezárja az idei évet.
„Mondják meg az igazat, hadd tudjuk meg mindannyian, hogy mekkora zűrzavart okoztak, és nézzük meg, hogyan tudjuk helyrehozni. Éppen azért van szükségünk reformokra, mert a szakadék szélén állunk. Őszinte, tiszta, populizmustól és csoportérdekektől mentes reformokra van szükség” – írta Lasconi a Facebookra.
Az USR-s politikus szerint egy kisebbségi kormány nem jelent stabil megoldást, nem tudja véghez vinni a szükséges reformokat. Klaus Iohannis államfő felelősségre intette a politikai vezetőket, hangsúlyozva, hogy Románia “rendkívül bonyolult helyzetben” van, nincs helye a “kicsinyes vitáknak”. Hozzátette, valamennyi politikai vezetőnek államférfiként kell viselkednie, és tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy az országnak mielőbb új kormánya legyen, amelyik a jövő év első részében megszervezi az elnökválasztást.
Forrás: Agerpres