
Az RMDSZ nem ért egyet az állami költségvetés vita nélkül történő elfogadásával
A kormánynak nem kellene precedenst teremtenie az állami költségvetés parlamenti felelősségvállalással, tehát parlamenti vita nélkül történő elfogadására – véli Cseke Attila.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 évben egyetlen kormány sem fogadta el parlamenti felelősségvállalással az állami költségvetés törvényét, és – szerinte – az Orban-kabinetnek nem kellene precedenst teremtenie erre. Kifejtette, az állami költségvetésről szóló törvény tükrözi ugyan a kormány prioritásait, azonban biztosítania kell a finanszírozást minden fontos ágazat számára. Ludovic Orban miniszterelnök tegnap úgy nyilatkozott, kormányülést hívhat össze holnapra, amelyen első olvasatban tárgyalják a 2020-as állami költségvetésről szóló törvénytervezetet.
Forrás: Agerpres