• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON

Az oktatásra szánta a kormány a legkevesebb pénzt

Nicolae Ciucă miniszterelnök a mai kormányülésen azt mondta, a költségvetés-kiigazítás pozitív, és a bruttó hazai termék növekedésén alapul, amelynek köszönhetően az általános konszolidált költségvetés mintegy 30 milliárd lejjel emelkedett.

Rámutatott: az Országos Statisztikai Intézet első félévre vonatkozó adatai is megerősítik, hogy a kormány által hozott intézkedéseknek sikerült növekedést generálniuk a hazai gazdaságban. Az adatok a második negyedévben 5,3%-os gazdasági növekedést mutatnak a 2021-es év azonos időszakához képest, az első félévben pedig 5,8 százalékos a növekedés a tavalyi év első hat hónapjához viszonyítva. A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy a tervezet kidolgozásakor figyelembe vett harmadik fontos elem az európai alapok lehető legnagyobb mértékű lehívása volt.

A konszolidált költségvetés bevételei 29 milliárd 941 millió lejjel, a kiadások 32 milliárd 591 millió lejjel nőnek, az államháztartás hiánya pedig 2 milliárd 649 millió lejjel lesz nagyobb.

A legnagyobb összeget, közel 9 és fél milliárd lejt a pénzügyminisztérium kapja. A munkaügyi minisztérium büdzséjét kevéssel több mint mint 2 milliárd lejjel egészítették ki. Több pénzt kap az Egészségügyi Minisztérium is, mintegy 2 és fél milliárd lejt, hogy az egészségügyi szolgáltatások korszerűsítésére és támogatására irányuló valamennyi projektre az összegeket biztosítani tudják. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a minisztérium prioritásaival összhangban további forrásokat biztosítottak az oktatás számára is, azt azonban már nem tette hozzá, hogy az oktatásra szánják a legkevesebb plusz pénzt, mintegy 57 millió lejt. Tizenegy minisztérium kap több pénzt, három tárcától pedig pénzt vesznek el – utóbbiak között van a környezetvédelmi minisztérium és a kulturális tárca is.

Nioclae Ciucă kormányfő hangsúlyozta, hogy a költségvetés-kiigazítás tervezésekor figyelembe vették a költségvetés végrehajtását, és hangsúlyozta, hogy jelenleg a kormányprogram egyik fontos pillére a beruházási terv végrehajtása.

Közölte: július végén a beruházási programnak már csaknem 30%-át teljesítette a kormány, a 88 milliárdból több mint 25 milliárdot költött el. Emlékezetett, általában az év második felében megnövekszik a beruházási tevékenység az infrastruktúraprojektek esetében mind a minisztériumok, mind pedig a helyi önkormányzatok szintjén. A kormányfő szerint mindezeket figyelembe véve, kiegészítették a fejlesztési minisztérium büdzséjét is, amely 649 millió lejjel kap többet.

A kormányfő felkérte a minisztereket, hogy továbbra is tartsák fenn a prioritások listáján az országos helyreállítási terv keretében kiszabott célokat és mérföldköveket, amelyeket Romániának a következő időszakban teljesítenie kell.

A miniszterelnök a mai kormányülésen hívta fel a kabinettagok figyelmét, hogy még egy hónap van hátra a tervben szereplő célok és mérföldkövek lezárásáig. Arra is felhívta a miniszterek figyelmét, hogy folytatniuk kell a munkát a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által előírt ütemterv első elemeinek végrehajtása érdekében, emlékeztetve, hogy szeptemberben Bukarestbe érkezik tárgyalni a szervezet küldöttsége. Ezen projektek tervezéséhez és megvalósításához a különböző minisztériumoknak összehangoltan együtt kell működniük, mert ‘nem egyoldalú felelősségekről és intézkedésekről van szó’, nyomatékosította a kormányfő.

Forrás: Agerpres/Digi24


augusztus 18, 2022