Az oktatási miniszter menesztését követelik a tanárok
Ma utcára vonultak a tanárok, mert szerintük a kormány figyelmen kívül hagyja az iskolák valódi problémáit, valamint az elmúlt év tárgyalásai során tett ígéreteket. A „méltóság nem alku tárgya” üzenettel a szakszervezetek Daniel David oktatási miniszter menesztését követelik, miután – állításaik szerint – intézkedései és nyilatkozatai tovább fokozták a feszültséget az oktatási rendszerben.
A szakszervezetek délután 1 órától nagyszabású tüntetést tartottak a bukaresti Győzelem téren, miután ősszel újabb megszorító intézkedések szűkítették az iskolák költségvetését, és elmélyítették a konfliktust az oktatási miniszterrel. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség hétfőn jelentette be a tiltakozást. Szerintük a kormány figyelmen kívül hagyja a rendszer valós gondjait, a tanárok pedig „mélyen elégedetlenek” a jelenlegi helyzettel.
Mint ismert, a két szövetség Daniel David menesztését kérte több, vitatott kijelentése miatt. A tárcavezető korábban úgy fogalmazott: „a szakszervezeteknek nem maradhat ugyanaz a szerepük a rendszerben”, és hogy mindent fekete-fehérben látni „infantilis gondolkodás”. A szervezetek szerint ezek a kijelentések nem csupán személyes vélemények, hanem „az érdekegyeztetés autoriter felfogását tükrözik”, és a miniszter „több mint 300 ezer oktatásban dolgozó hangját próbálja elnémítani”.
A fő követelések között szerepel a heti 20 órás kötelező tanítási norma bevezetésének leállítása, az iskolák összevonásának megakadályozása, a megszüntetett állások visszaállítása, a diákösztöndíjak fedezetének biztosítása, valamint az oktatási rendszer tartós alulfinanszírozásának korrigálása.


