
Az oktatási miniszter lemondását kérik a szakszervezetek
A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy mától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség a kedden kiadott közleményben az általuk képviselt több mint 250 ezer tanügyi alkalmazott nevében felháborodásukat fejezték ki az oktatási rendszerre vonatkozó 2025/141-es törvény előírásaival szemben. Rámutatnak: annak ellenére, hogy az utóbbi időben minden lehetőt megtettek és minden érvet fölsoroltak – tárgyalásokat folytattak az államelnökkel és felkérték, hogy ne hirdesse ki ezt a törvényt, tárgyalásokat folytattak a miniszterelnökkel, az oktatási miniszterrel, a kormánykoalíciós pártok vezetőivel, tüntetéseket szerveztek a parlament előtt – ez a ‘mélyen antiszociális törvény’ megjelent a Hivatalos Közlönyben. Meglátásuk szerint a kormány ‘az elmúlt 35 év legnagyobb válságát’ idézi elő az oktatásban. A három érdekképviseleti szövetség állítása szerint a kormány nem végezte el a hatástanulmányokat az intézkedések meghozatala előtt. A szakszervezetek az államelnököt, a kormányfőt, a tanügyminisztert és a kormánykoalíciós pártokat egyaránt hibáztatják az oktatási rendszer ‘precedens nélküli felborításáért’. A romániai oktatást és kutatást ‘keményen sújtó’ intézkedések a következők: a heti kötelező tanítási óraszám 2 órával történő emelése; több száz oktatási intézmény összevonása, ami véleményük szerint ‘leépítésekhez fog vezetni’ a tanári és kisegítő személyzet körében; az osztályok létszámának növelése; az óradíj csökkentése; az igazgatók és tanfelügyelők tanítási óraszámának emelése; a romániai felsőoktatás ‘alulfinanszírozása’ az egy hallgatóra jutó standard költségek aktualizálásának elmulasztása révén – emlékeztetnek. A bírált intézkedések között vannak a kutatóintézetek és egyetemi könyvtárak alulfinanszírozottságát eredményezők is. Állításuk szerint a döntések meghozatalában aktív szerepe volt Daniel David oktatási miniszternek, és ezért lemondását követelik. A három szakszervezeti tömb közölte azt is, hogy szeptember 8-án, a tanév első napján, több mint 30.000 tanügyi alkalmazott fog részt venni az oktatás tüntetésén.