• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON

Az Európai Emberjogi Bíróság elmarasztalta Romániát

Az Európai Emberjogi Bíróság elmarasztalta Romániát amiatt, hogy nem tudott hatékonyan fellépni azzal a férfivel szemben, aki több ízben is bántalmazta saját gyerekét.

A Romániai Emberi Jogokat Védő Egyesület közleménye szerint az ügy 2013-ban került az Európai Emberjogi Bíróság asztalára, miután a kiskorú édesanyja 8 éven keresztül próbálta bizonyítani azt, hogy milyen kegyetlen bánásmódban részesíti a gyermeket az apja. Az Emberjogi Bíróság döntése értelmében, a román állam semmit nem tett a helyzet megoldására. Amikor az anya első alkalommal jelezte a hatóságoknak a gondot, azok szemet hunytak és a rendőrség csupán az anya negyedik feljelentésére reagált, majd a hazai bíróság mindössze egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a férfit. Az Európai Emberjogi Bíróság arra kötelezi Romániát, hogy 10 ezer eurós erkölcsi kártérítést fizessen a gyereknek.


október 4, 2017