
Az Európai Bizottság visszatartott 869 millió eurót
Összesen 869 millió euró kifizetését függesztette fel szerdán az Európai Bizottság, mert Románia nem teljesítette az országos helyreállítási terv (PNRR) három mérföldkövét – jelentette be mai sajtótájékoztatóján az európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.
Marcel Boloș elmondta, hogy ezt a pénzt megkaphatja az ország, ha 2025. november 28-ig teljesíti ezt a három mérföldkövet. A miniszter tájékoztatása szerint az Európai Bizottság szerdán döntött azoknak az összegeknek a sorsáról, amelyeket Románia a PNRR-hez kapcsolódó harmadik kifizetési kérelem alapján igényelt az EU helyreállítási alapjából. A testület határozata szerint a román államkasszába 1,279 milliárd eurót utalnak át június 10-ig. Ez azonban nem a teljes igényelt összeg.
Az Európai Bizottság ugyanis visszatartott összesen 869 millió eurót, mert Románia nem teljesített három mérföldkövet. Boloș elmondta, hogy az egyik mérföldkő az állami vállalatok teljesítményét felügyelő ügynökség (AMEPIP) vezetőségének uniós kritériumok szerinti kinevezése. A miniszter szerint ezzel megkésett a román állam, de a folyamatot már beindították, és a nyár folyamán lezárják.
A második mérföldkő az energiaügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó 43 állami vállalat vezetőinek kinevezése. Boloș szerint ez valóban megcsúszott, de a vállalatvezetők kinevezése 2025. november 28-ig le fog zárulni. A harmadik mérföldkő a különnyugdíjak szabályozása. A miniszter emlékeztetett, hogy az erre vonatkozó törvénytervezetet már megvitatták a szenátusi szakbizottságok, hamarosan plénum elé kerül, majd a képviselőházi vita következik.
Forrás: Agerpres