Az Egyesült Államok katonai csapást hajtott végre Nigériában
Az Egyesült Államok katonai csapást hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztény közösségek védelmében – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtök este. A hadműveletet az amerikai hadügyminisztérium irányította, és a terrorszervezet több tagja ellen hajtottak végre célzott csapásokat.
Trump a közösségi oldalán kiemelte: elnöksége alatt nem engedi a radikális iszlamista terrorizmus terjedését, és hangsúlyozta, hogy megfelelő választ adtak a keresztények elleni erőszakra. A bejelentés szerint a hadművelet előkészítése már a múlt hónapban megkezdődött, és Trump korábban kilátásba helyezte, hogy a keresztényeket célzó támadások miatt határozott lépéseket tesz Nigériában.
Az amerikai külügyintézet emellett vízumkorlátozásokat vezetett be a nigériai erőszakos támadásban érintett személyek és családtagjaik számára, az országot pedig a nemzetközi vallásszabadságot érintő különös aggodalomra okot adó országok listájára helyezte.
Forrás: Digi24


