
Az ANRE szerint az árszabályozás uniós irányelvet sért
Az energiaárak szabályozásának újbóli bevezetése az uniós irányelvek megszegését jelentené, amiért az Európai Unió Bírósága kötelezettségszegési eljárás beindítása nélkül is elmarasztaló ítéletet hozna Románia ellen – jelentette ki ma egy bukaresti konferencián az Országos Energiaszabályozó Hatóság energiapiaci vezérigazgatója.
Claudiu Dumbrăveanu kifejtette: nincs rendben az, hogy az energiadrágulás kompenzálásáról szóló új kormányrendelet valamennyi fogyasztóra kiterjed, szerinte csak a kiszolgáltatott fogyasztókat kellene támogatnia az államnak. Úgy vélekedett: a jogszabály felfüggeszti a kiskereskedelmi energiapiacot, és visszatartja a fogyasztókat a szolgáltató váltástól. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bírósága korábban már elítélte Romániát, mert korlátozta az egyik termelő tranzakcióit. Emellett a bíróság elé került a román állam a miatt is, mert a hazai termelésből származó földgázt elsőbbséggel a romániai fogyasztók kapják.
Forrás: Agerpres