
Az államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el a bírák nyugdíjáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban
Nicușor Dan államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el az Alkotmánybíróságnak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt érintő esetleges elutasító döntésével kapcsolatban.
Egy temesvári eseményen az elnök rámutatott, a romániai társadalom egybehangzó véleménye szerint nincsen rendjén, hogy valamely ágazatban a nyugdíj összege megegyezzen a fizetésével, mert ez értelemszerűen a rendszerből való mielőbbi kilépésre ösztönzi az embereket. Ebből kiindulva a kormány kidolgozott egy törvénytervezetet, amelyért felelősséget vállalt a parlamentben. A jogszabály kidolgozásakor az Alkotmánybíróság valamennyi idevágó korábbi határozatát alaposan megvizsgálták.
Ha mégis úgy ítélik meg, hogy a jogszabály problémás, ki kell dolgozni egy másik törvényt, amellyel kapcsolatban nem merülnek fel problémák. Nem értem, mi ezzel a gond – fogalmazott Nicușor Dan.
Az Alkotmánybíróság múlt héten október 8-ára halasztotta annak a beadványnak a tárgyalását, amelyet a legfelsőbb bíróság nyújtott be a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénnyel kapcsolatban. A tervezetet szeptember elején parlamenti felelősségvállalással fogadta el a kormány.
Forrás: Agerpres