• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9737 RON
  • USD4.6664 RON
  • GBP5.8274 RON
  • HUF1.2631 RON

Az államfő szerint már látható a szigorítások pozitív hatása

Már látható a hatóságok által az utóbbi időben  elrendelt szigorítások pozitív hatása, nyilatkozta Klaus Iohannis államfő a Bukaresti Közegészségügyi Hatóság híváskezelő-központjában tett látogatását követően. Az elnök arra biztatott mindenkit, hogy támogassa az orvosok erőfeszítéseit.

Klaus Iohannis kifejtette, a napi új, azonosított fertőzöttek száma két hete nem változott jelentősen, közel ugyanannyi új esetszámot jelentenek naponta. A kórházak azonban sajnos egyre zsúfoltabbak, egyre többen kerülnek súlyos vagy nagyon súlyos állapotban kórházba. Az orvosok és az egészségügyi személyzet pedig csodákat tesz. Ezért is kérte a lakosság szolidaritását az államfő, hogy ezzel is segítsék az egészségügyi szakemberek, önkéntesek munkáját.  Klaus Iohannis hozzátette, már minden készen áll a koronavírus-elleni vakcina fogadására, és reméli az első szállítmány jövő év elején az országban lesz. Leghamarabb az egészségügyben dolgozók és a sérülékeny korosztály kapja meg a védőoltást, a lakosság tömeges oltása feltehetően tavasszal kezdődik. Nelu Tataru egészségügyi miniszter hozzátette, az ország kórházaiban megközelítőleg 550.000 egészségügyi személy dolgozik, akik első körben megkapják az oltást.

Az Államelnöki Hivatal, a kormány és más állami intézmények munkatársainak immunizálására a COVID-19 elleni oltási kampány második szakaszában kerül sor, nyilatkozta Klaus Iohannis államfő.

Elsőként az egészségügyi személyzet, a krónikus betegségekben szenvedő személyek kapják meg az oltást. Az Államelnöki Hivatal, kormány és más intézmények munkatársai csak a második lépésben következnek – szögezte le Klaus Iohannis arra a kérdésre, hogy az országot vezető személyek is első körben részesülnek-e a vakcinában. A Bukaresti Közegészségügyi Igazgatóság diszpécserszolgálatánál tett látogatásán az államfő kifejtette még, hogy civil és katonai orvosok is részt fognak venni az oltási kampányban. Valószínűleg az oltási kampány gyakorlatba ültetésében is segítségül hívják az önkénteseket, mivel több ezer emberre lesz szükség, és az orvostanhallgatók képviselője már közölte, hogy csatlakozni fognak, tette hozzá Klaus Iohannis.

Forrás: RRA


november 29, 2020