• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON

Az államfő nagyon elégedett az új kormánnyal

Komoly beszélgetést folytatott Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, és nagyon elégedett azzal, ahogyan a kormány tagjai a munkájukat végzik – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő szerdán, az általa vezetett kormányülés elején.

Premierszámba menő esemény tanúi lehetünk ma. Ez az első alkalom, hogy részt veszek egy kormányülésen. Ma reggel úgy döntöttem, látogatást teszek a kormányfőnél. Volt egy nagyon komoly beszélgetésünk, közös megegyezésen alapuló következtetéseket vontunk le, majd a miniszterelnök meghívott, hogy vezessem ezt az ülést – nyilatkozta Iohannis.

Az államfő azt mondta, “örömére szolgál” és “megtiszteltetés számára”, hogy a kormány tagjaival ülésezhet.

Engedjék meg nekem, hogy mondjam el, mennyire elégedett vagyok azzal, ahogyan önök teljesítik kötelességüket. Nem csak hogy örömömre szolgál, megtiszteltetés is számomra, hogy itt lehetek önök körében. Ami a kormányfővel való tárgyalásunk végkövetkeztetéseit illeti, azt szeretném, hogy ő maga ismertesse ezeket önökkel – tette hozzá Klaus Iohannis.


január 18, 2017