Autonómiakaravánt indított az Erdélyi Magyar Néppárt
Több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított az Erdélyi Magyar Néppárt, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót.
A körút első állomása Érmihályfalván volt, ahol Bakk Miklós politológus a Néppárt autonómia-csomagtervéről elmondta: ez nemcsak a székelyeknek vagy a partiumiaknak, hanem az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna. Hangsúlyozta: a területi közösségeket nem Bukarestből irányítva megrajzolni, hanem elismerni kell, hiszen ezek eleve léteznek. A Néppárt javaslatcsomagja több elemet tartalmaz, mint például egy általános szabályozást a területi-regionális közösségekre nézve, a régiók létrehozásának törvényeit, illetve a régiók közösségének alapján készült statútumot. Az előadó felhívta a figyelmet: Románia mostani államberendezkedése nem felel meg az uniós térség kihívásainak, számos anomália tapasztalható, ezért elkerülhetetlen a régiók újragondolása. Az autonómiafórumot az elkövetkező hetekben több erdélyi és partiumi helyszínen megszervezik, legközelebb Gyergyószentmiklóson.
KÖZLEMÉNY