
Angyalváró gyermek-foglalkozásokra és mesefilmvetítésre várják a gyerekeket ma a Csíki Moziba
Amíg a gyerekek kézműves foglalkozásokon, interaktív programokon, mesefilmvetítésen vesznek részt, addig az angyal meglátogathatja a családok otthonait. Szombaton 11 és 14 óra között várják a kicsiket és a nagyobbakat a Csíki Mozi előterébe, hogy csatlakozzanak az alkotókészséget fejlesztő foglalkozásokhoz. Szombaton délután 5 órától A csillag – az első karácsony című mesefilmet vetítik. A tavaly betanult szabadtéri betlehemes játékot idén is bemutatják a csíkszeredai Millenniumi templomtéren, szombaton este, az éjféli szentmise előtt. A közel 70 személyből álló önkéntes csapatot a Szent Kereszt plébánia felnőtt és ifjú csoportja, a lelkiségi csoportok képviselői, azok családtagjai, valamint a templomi kórus alkotja. Az esemény december 24-én, szombaton este 11 órakor kezdődik. A csíksomlyói kegytemplomban Jézus Krisztus születésének vigilia-szentmiséje éjfélkor veszi kezdetét. Ezt megelőzően, negyed 12-től a csíksomlyói Árvácska együttes tart karácsonyi előadást. Az Árvácska együttes december 26-án este 7 órától a csomortáni kultúrházban koncertezik. Fellépnek a csomortáni kis énekesek, furulyások és a gitár-csoportok tagjai. A belépés ingyenes.